Kedves Mindenki!
Ebben
a bejegyzésben egy különlegesebb tortáról írok. Különleges abban az
értelemben, hogy egy hússzeletet igyekeztünk mintázni vele.
A torta még tavaly készült, egy kedves ismerősöm kereken 30. születésnapjára, utalva a foglalkozására:)
Ízben
egy sima, vaníliás fajta volt, úgy fogalmaznám, hogy kakaó nélküli
lúdlábféleség, mert egy sima piskótából, valamint vaníliapudinggal és
vajkrémmel készült töltelékből állt (talán nem a lúdláb a legjobb
megfogalmazás, de nekem a puding és vajkrém párosról ez ugrik be
elsőre). A lényeg, hogy a célközönségnél sikert aratott.
Íme a kép a "csülöktortáról"
Egy
hibája lett a dolognak, legalábbis volt két szemfüles a csapatban, akik
az alakja alapján egy zongorához hasonlították. Be kell valljam, van
igazságuk... persze bármiben lefogadom, ha egyszer egy zongorát kéne
megformáznom, nem sikerülne még egyszer, hogy első vágásra elérjem ezt a
formát:)
A
burkolás, mint az előző tortáknál is, pillecukor fondanból készült. Itt
le kell írjam, büszke vagyok magunkra (magunkra, mert talán azt még
kifelejtettem, hogy szintén volt segítségem, barátnőm személyében,
ugyanis egy együtt töltött hétvégén készült a torta), szóval büszke
vagyok magunkra, hogy egészen vékony burkolást sikerült készíteni, amin
aztán úgy gondolom, elég jól sikerült megoldanunk a festést. A festés...
egyszerű ételfestékekkel dolgoztunk (részemről a Wilton festékeit
nagyon kedvelem), egyszerűen a piros és fekete színek, azok keverékeinek
használatával, ill. bárhol beszerezhető, műanyag szálas ecsettel.
Sajnos
a képekkel nem volt szerencsénk, mert a fényképezőgépről mind
elveszett... így az egyetlen, telefonnal készült képet tudtam csatolni, a
kész műről. A munkafolyamatokról ezért csak mesélni tudok.
Ahogy
viszont ezen a képen látszik, a maradék fondant-ból még készítettünk
egy-egy szelet szalonnát is díszítésként:) Szerintem mindenki döntse el,
melyik verzió tetszik jobban (énl nem tudok választani) .
A lényeg, hogy a torta elérte célját, sikerült meglepetést okoznunk az ünnepeltnek:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése