Sziasztok!
Ez a torta egy nagy Heineken kedvelő születésnapjára készült. Remélem, nem csak a felirat sejteti, mit is akar formázni, de ha mégis lennének kétségek, elárulom, ez egy söröskupak szeretne lenni.
A torta maga gesztenyés ízű, a receptet csak ajánlani tudom, a tortaimádó oldalán találtam:
A
magam részéről nem nagyon rajongok a gesztenyés sütikért úgy általában,
ennek ellenére ebből két szeletet is ettem. Ami a legjobb, hogy a
többiek is így voltak ezzel:)
A torta már a krémmel együtt, kívülről vajkrémmel megkenve, amin már a kupakminta is látszik:
A krémmel már mindenhol bevont alap:
Ezt az egészt aztán pillecukor fondannal vontam be, és ilyen lett a kész torta:
A
díszítés ételfestékekkel készült, egyszerűen ecsettel. A történethez
mindenképp meg kell említenem, hogy volt segítségem, egy barátnőm
személyében, akivel időnként együtt kísérletezünk, így a torta az ő
érdeme is.
Mindenképp szeretnék megmutatni egy képet a felvágott tortáról is, bár ilyenkor kicsit sajnálom is, hogy meg kell ennünk:)
Köszönöm mindenkinek, aki ellátogatott ide.
Mindenképp szeretnék megmutatni egy képet a felvágott tortáról is, bár ilyenkor kicsit sajnálom is, hogy meg kell ennünk:)
Köszönöm mindenkinek, aki ellátogatott ide.
Ann
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése