Kedves Mindenki!
Először
is elnézést kell kérnem főleg attól a pár lelkes baráttól, akik a blog
indulása után mindig nagyon várják az új bejegyzéseket. Szerencsére
azért az eltelt idő alatt készültek torták, csak valahogy a blogon
el-elmaradoztak a bejegyzések azokról... szóval most megpróbálom pótolni
ezeket, és elmesélni egy-két sütés történéseit.
Ahogy
a címből kiderül, egy születésnapi tortát szeretnék megmutatni, és
remélem, a lap aljéra érve az olvasók, a ti számotokra is látszani fog,
mitől gondolom ezt különlegesnek az eddigiekhez képest (és úgy
általában).
Ez
a torta még februárban készült, apum születésnapjára, kereken az
ötvenedikre! Ilyen alkalmakkor persze igyekszik az ember valami extrát
kitalálni a többi szülinaphoz, névnaphoz... képest. Azt sikerült
kigondolnom, hogy csinálom egy nagyobb, kétszintes tortát, hogy jusson
mindenkinek (nem mintha valaha süti nélkül maradtunk volna...), szóval
azért is, hogy több ez-azt rápakolhassak majd, legyen hely bőven, mert
az alapötlet az volt, hogy csupa olyan tárgyat, akármit jelenítsek meg
majd a díszítésben, ami ez alatt az 50 év alatt jellegzetes volt.
Na
ezekből a jellegzetességekből egy idő után annyit sikerült összeszedni,
hogy már válogatni kellett, mi is fog az ötletek közül felférni
egyáltalán...
Végül a fontosabbak, amik mellett döntöttem/döntöttünk:
- apu maga,
- a két kutyánk,
- a foglalkozása kapcsán egy számítógép,
- kedvenc sportját jelképezve egy teniszpálya,
- kedvenc étele, a rántott hús,
- na meg persze az Unicum (amiből egyébként nagyobb kiszerelésben is kapott ajándékba),
- és még 1-2 apróság.
A
torta maga alul gesztenyés volt, felül csokis. A gesztenyés tortát csak
ajánlani tudom mindenkinek, mert a magam részéről annak ellenére nagyon
szeretem ezt, hogy a gesztenyéért általában nem vagyok oda...
A receptet megtaláljátok a tortaimádó oldalán, az alábbi linken:
Most pedig végre következzen egy kép az elkészült tortáról:
Remélem,
a korábban leírtak felismerhetőek:) A felső szinten ül az ünnepelt, az
elmaradhatatlan zöld pulóverben, és piros sapkában. Mellette ül egyik
kutyánk, ill lejjebb fekszik a másik. A felső szinten van még egy
kocsikulcs, ill. egy renault jel, mivel a legrégebben ilyen autót vezet.
Balra van még két darab csirkecomb, hogy kéznél legyen. Kicsit hátrébb a
teniszpálya, természetesen egy ütővel és labdával együtt.
A
másik oldalon egy számítógép, monitorral, az egér pici másával. Itt
oldottam meg a név, és az évek számának kiírását egy kis csellel. A
számítógép billentyűzetére hasonlító gombokon volt egy-egy betű, a két
szélső gombon pedig aprócska 5-ös, és 0 szerepeltek.
Az
Unicumos üveg... nem tudom, mennyire feltűnő első látásra, de ez egy
rendes, 0,5 dl-es Unicum, amit persze bevontam fondannal, hogy álcázzam a
valódiságát. Persze ügyeltem rá, hogy a kupak lefele nézzen, így ki
tudtuk nyitni, tölteni...:) Az üveget magát pedig egy horgászbot végén
az ünnepeltet jelképező emberke tartja a kezében.
Itt
szeretném elmesélni, hogy ezek miatt az elemek miatt (üveg, fémszál és
horog a horgászbotnak) sajnos hiába neveztem a Webcukrász versenyre, a
szabályok szerint nem ehető részek kizárva. Ettől függetlenül köszönet a
zsűrinek a dicséretért és a biztatásért.
Még egy pár kép a részletekről:
Szóval ezek miatt különleges nekem ez a torta...
Ann
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése