2013. január 23., szerda

Első menyasszonyi tortám

Az elsőt itt úgy értem, mint a torta készítőjét... remélve, hogy ilyen értelemben lesz még több is...:)

Egyet megígérhetek így a történet elején, mégpedig hogy ez biztosan nem olyan torta lesz, mint amit a legtöbben maguk elé képzelnek menyasszonyi torta kapcsán. De én ezt szeretem.

Sok képnézegetés, és ötletelés után kialakult az elképzelés. A cél egy zöld színű, kétszintes, cukorliliomokkal díszített torta volt. A zöld szín és a kétszintes még rendben van, mondjuk hogy "sima ügy", de cukorvirág készítésbe most fogtam először... Mondhatom, nagy volt az aggodalmam, hogy elég szépen sikerüljön.

A teljesség kedvéért elmesélem, hogy az alsó szint a már korábban is említett gesztenyés torta volt, vaníliás krémmel, a felső szint pedig egy hagyományos diótorta főzött, diós krémmel. A torták sütéséről és a zöld fondannal bevonásáról most nem mesélnék hosszabban, a hangsúly itt a liliomok elkészítésén volt.
Hosszas kutatás, és mások tapasztalatainak olvasása után egy gyakorlott cukorvirág készítő, Földi Lenke egyik receptjét próbáltam ki.
A tejporos, sűrített tejes receptet választottam, amiről utólag már határozottam mondhatom, hogy jól bevált. Persze nem ment azért olyan simán a dolog...:) Aki ilyennel próbálkozik, annak mondom, nagyon sok türelem kell hozzá. Azért az első sziromformáló kísérletek után lassacskán sikerült ráérezni, milyen állagú is kell legyen a massza. Így alakultak:


Nem, nem őrültem meg. A bal oldali még az alapmasszából készült, amin kipróbáltam a mintát, a jobboldali pedig egy próba az alapszínre. A többinél ezt a kettőt ötvöztem:


Azért így már talán hasonlítanak egy lilioom szirmaira.

Közben alakultak a torták is, a zöld alapszínt a virágok színéhez passzoló szalaggal egészítettem ki:


Aztán lassacskán összeállt az egész torta. Azért azt bevallom, a drótokkal így elsőre még nem bántam olyan jól, de ez is gyakorlat kérdése, legközelebb majd könnyebben megy. Persze ez a kész virágokon igazán nem látszott, amik a bibékkel együtt (ezek nem saját készítésűek voltak, hanem készen vásároltam) már igazán élethűnek hatottak.


Szóval ez volna a történet az első cukorvirág készítési próbálkozásomról. Egy kiállításon szerencsém volt beszerezni a Wilton-os kiszúrókészletet (http://www.wilton.com/store/site/product.cfm?sku=2109-0054), úgyhogy remélem lesz alkalmam használni a többi formát is.

Köszönöm mindenkinek, hogy benézett.

Ann

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése